BALANCE FITNESS

Újra itt!

Újra itt. Vidám, mozgalmas nyári napok után, ismét folytatódik dolgos, munkábajárós korszak, vége a nagy utazásoknak, lazulásoknak, vendégségnek, lassan vége szakad a hintában üldögélős beszélgetéseknek, késő éjszakába nyúló grillezéseknek, kerti partiknak, perzselő napozásoknak…

Bízom benne, hogy az ősz még sokáig meleg lesz, s nem ér sokként a szürke, esős idő. De ne rohanjunk így előre. Rengeteg gondolat, téma formálódott bennem a nyáron, s lassacskán felidézem, megosztom őket. Kezdjük az elején.

Sok sok minden történt velem a nyáron. Nagy, látványos dolgok, vagy apró, belső ingerek, mindegyik hatott rám valamilyen formában. Nem tagadom, voltak csalódások is, egyes emberek őszinte, rosszindulatú kitárulkozásai, esetleg mások bezárkózása, nemtörődömsége.

Őszinte, egyenes, véleményformáló ember vagyok, olykor gyermeteg naivsággal. Ez a nyár kicsit az önbecsülésemet is megtornáztatta. S ugye, ami nem öl meg, az megerősít. Hát erősebb lettem. Köszönöm hát ezt a megpróbáltatást is. Ezáltal ismertem meg emberek igazi, tökéletlen, emberi oldalát. Többek közt ezek az apróságok is hoztak kisebb, nagyobb változást az életemben. Talán ennek leglátványosabb formája a külső változás. Nem igazán image váltás, hisz én mindig is ilyen voltam. Csupán frizurát változtattam. Az alábbi fotókon láthatod az eredményt. Ezek a fotók mutatják az elmúlt év viselt fazonjait, s aki ismer, tudja, mi melyik után következett.

Hajam blog_1.jpg

Hogy melyik a legjobb? Döntse el mindenki saját maga. Én tudom, nekem melyik tetszik igazán. 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!