A hosszú hétvége első napját a friss levegőn – madárcsicsergés, zümmögés közepette töltöttem. Megízleltem a tavasz első hazai ízeit. A zsenge zöldborsó cukros, ropogó ízét, amit gyermekkorom óta mindíg nagyon élvezek, ma ismét megízleltem. Rabja vagyok az eredeti, tiszta, hazai ízeknek, amik a hosszú tél után, ilyenkor rám köszönnek. Nem is türtőztettem magam, marékszámra pattintottam ki a borsó hüvelyeket, s lakmároztam a finom zöldségből.
Gyümölcsök közül leraboltam a frissen beérett, mosolygó, piruló zamatos, lédús epreket, hmm… nagyon finom volt. Kértek belőle? 🙂
Igazi kényeztetés volt ez az ízlelőbimbóimnak… S hogy az illatokból is jusson bőven, rávetettem magam a pünkösdi rózsabokorra, s szívtam magamba finom illatát. Kedvenc virágaim közül való, bárcsak tovább virágozna…
Őket is megörökítettem:
Ha különleges dolgokkal találkozom, mindíg eszembe jut, hogy a mai rohanó világban mennyire elenyészőek az igazi értékek. Napjaink műanyag ízei közt nem értékeljük eléggé a saját termésünket, amit mi teremtünk, s tőlünk ered. Ezekért hálásnak kell lenni, hisz ezek is olyan mindennapi dolgok, amit észre kell venni, meg kell ízlelni. Meg kell állni egy pillanatra, s hálát adni azért, hogy ilyen finomságokkal kényeztet a természet. Ezek a mindennapi örömök nagyon fontosak. Hisz ezt érdemes majd gyermekeinknek tovább adni.